Napok óta zsezsegnek a magyar Starcraft 2-es fórumok, kiderült, ugyanis, hogy az alapkiadás nálunk nem a Blizzard minden más játékánál megszokott dombornyomott, igényes papírtokos verzió lesz, benne a műanyag tokkal és más holmikkal, hanem egy sima, lekopaszított, igénytelen DVD-tok.

A helyzet érthetetlen, mert a World of Warcraft, és az összes kiegészítője is a normális, minden más országba is érkező csomagolással volt kapható.

De ez az egész még nagyjából elviselhető lenne, ha ezért cserébe olcsóbban kapnánk meg a holmit, de ennek éppen az ellenkezője áll fenn: boltban 14 ezer, míg online előrendelve 13 ezer forintba kerül a cucc. Ezért minden ismerősöm lemondta az itthoni előrendelését, és inkább angliából hozatják a játékot, házhoz szállítással 12 lepedőért -a normális kiadást, természetesen.

Röhej.

Egyelőre nem tudni, pontosan ki a felelős ezért, de a jelek a magyar forgalmazó irányába mutatnak. Persze az is lehet, hogy nem az ő hibájuk,  nem akarok vádaskodni. Mindenesetre az érintettek bevehetitek bőnyállal.

Az alábbi képen látható a különbség: balra a magyar verzió, jobbra a normális kiadás. Klikk a nagyobb méretért.

Van egy különleges képességem. Majdnem minden évben beteg leszek amikor jön a jóidő. Nem tudom, miért, a teleket általában sikerül átvészelni egy laza megfázás nélkül, pedig eléggé vékony ruhákban szoktam mászkálni, sapkát, sálat és kesztyűt pedig sosem hordok, mert azok a csajoknak készültek, meg Dakson is látni néha ezek közül valamelyiket.

És akkor jön a jóidő, én pedig elkapom az annuális kis nyavalyámat. Szinte már várom, a tavaszi program részévé vált. Persze az aggódó barátoktól rögtön érkeznek a tanácsok: igyál jégert, whiskey-t, pálinkát, sört, bort, aztán elmúlik. Nos, ami azt illeti mindig is kicsit szkeptikus voltam ezzel a témával kapcsolatban.

Ne értsetek félre, én nem vagyok az a fajta ember, aki kétségbevonja ezeket a vidékről érkezett, nagyapáinktól eredő ősrégi igazságokat. Én is vidéki vagyok, én is ebben nőttem fel. Meg egyébként is, akik megkérdőjelezik és/vagy "tudományosan" próbálják megmagyarázni ezeket a "népi szokásokat", azok valószínűleg úgyis bölcsészkarra járnak, idióta kötött pulcsikat hordanak, arcszőrzetük van és Citroen C3-ast vezetnek. Röviden összefoglalva: olyan emberek, akikkel nem szeretnék még csak beszélgetni sem, de a legjobb, ha inkább teljesen más levegőt szívunk.

Szóval úgy döntöttem, hogy szombat este elkezdem a kúrát, ha már a Friends and Family egyébként is átjön vízipipázni. Mivel jéger nem volt itthon, pálinkából pedig csak olyan, amit ha megiszok, akkor nem a betegség leküzdése lesz a legfőbb gondom, hanem egy sebész keresése, aki összevarja a gyomromba égetett másfél méteres lyukat. Szóval maradtam a bornál, persze nem tömény, biztos nincs akkora gyógyító ereje, de hátha.

Két üveget sikerült leküldeni, a rövid eredmény: jobban nem lettem, de legalább jól aludtam. Ja, és betegen másnaposnak lenni nem a legjobb dolog. Aztán vasárnap este folytatódott a történet: még délután valamennyire sikerült feltámadni az aszpirin, az algopyrin és az algoflex kombinációjának köszönhetően, hiszen aznap délutánra beszéltük meg egy nagy társasággal, hogy megtekintjük végre az Iron Man 2-t, amit akkor sem hagytam volna ki, ha hordágyon kell oda-, meg visszahozni.

Hirtelen ötlettől vezérelve aztán a film után végülis az otthon és a csábító ágy helyett Csabdi kicsiny faluja lett célpontunk, ahol egy régi barátunk meglátogatása, és mégcsábítóbb helyi pálinka képezték a programot, így megkezdhettem a "kúra" második felvonását. Ismét csak röviden az eredmény: az este nagy részére nem emlékszem, viszont még ma is ugyanolyan szarul vagyok, mint eddig.

Viszont azt hiszem megtaláltam ennek az egész "technikának" a lényegét: egyrészt mondhatod a téged cseszegető éppen aktuális nőszemélynek (anya/barátnő/feleség, a nem kívánt törlendő), hogy igen, csak azért toltál le fél üveg jégert a haverokkal, mert tulajdonképpen szeretnél minél előbb meggyógyulni, illetve egy újabb kifogást és lehetőséget ad arra, hogy akkor is be tudj rúgni, amikor egyébként az ágyban kellene döglened, forró teát szürcsölgetve. De az egésznek a legnagyobb előnye mégsem ez. Tudjátok, hogy lázasan milyen nehéz elaludni, s lázálomban, fel-felébredve végigszenvedni az estét az egyik legrosszabb dolog. Nos, megfelelő mennyiségű pálinka után olyan szépen alszod át az estét, mintha semmi gond nem lenne, az égvilágon. S ha valami, ez legalább tényleg sokat segít.

Félelmetes dolgok történtek az elmúlt pár napban. Pontosabban ez csak nekünk az elmúlt pár nap, a vízipipázással foglalkozó vállakozók ugyanis már hónapok óta látják gyülekezni a fekete felhőket maguk fölött. Mivel történetesen az egyik legjobb cimborám az ország top vízipipás oldalát és webshopját működteti, s emellett a bloggal és a fórummal még a legnagyobb közösséget is összetartja, első kézből értesülhettem a szomorú eseményekről.

Jani, vagy ahogy az én itteni társaságom ismeri A Vízipipás Jani részletesen elmondta, hány oldalról szorongatják az itthoni kereskedők tökeit, amire most nem térnék ki annyira részletesen, mert egyrészt ezt már metette ő maga is a blogban (érdemes elolvasni, tanulságos), másrészt pedig nyilván nem értem és nem látom át a dolog javarészét.

Ami viszont az egészből már kilométer távolságból is fényesen látszik: a kifejezetten okos magyar állam különböző szervei és hatóságai, valamint a velük összejátszó, pénzzel erősen kibélelt érdekcsoportok úgy haljítgatták, formálgatták az egyébként is eléggé képlékeny, jogbiztonság szempontjából még Kelet-európai szinten is katasztrofális jogrendszerünket, hogy végülis teljesen ellehetetlenítették a vízipipadohányok online értékesítését, ezzel párhuzamosan pedig adójegyessé tették a füstölni valót, így a jelenlegi, még egészen tűrhető árak minimum megduplázódnak az egészen közeli jövőben.

Ha ez még nem lenne elég, akkor mintegy bónuszba érkezett a Füstirtók a Dohányzás Visszaszorításáért Egyesület, ami, ahogy Janiék is írják, tíz darab munkanélküli alkoholista "hobbija", s egyetlen céljuk, hogy elrontsák más szórakozását. Az élet minden területén találkozunk hasonló vesztesekkel: ilyenek azok a kismellű, ronda és szemüveges nők, akik látszólag a környezetvédelemért és az autók kipusztításáért küzdenek, persze csak azért, mert az életük nem egészen jött be úgy, ahogy szerették volna, és kénytelenek minden nap órákat szopni a BKV-n. Sajnos az ilyeneknek és ehhez hasonlóknak egyetlen öröme maradt az életben: ha elrontják azt, ami másnak kijut, akkor egy pár napig győztesnek érezhetik magukat.

Az emellett zajló folyamatos TV-s és más médiakampány a vízipipa ellen, együttvéve a rengeteg ignoráns emberrel azt jelenti, hogy egyre nehezebb lesz a helyzet az ezt a kellemes időtöltést kedvelők számára. Mivel a Gamekapocs stábja, s a GK-hoz közelálló friends and family is hatalmas vízipipa rajongó, így minket is érzékenyen érint ez a dolog.

Jani azonban nem adja fel, privátban már részletesen elmesélte, mik a tervei, amelyeket egyelőre sajnos nem oszthatok meg veletek. Mindenesetre az egésznek a következményei valószínűleg ezek lesznek: az online vízipipás boltok megszüntetésével az állam ismét kicseszett azokkal, akik eltartják -a vállalkozókkal. Ami azonban ennél sokkal súlyosabb, hogy az egyik gyerekkori barátom, akivel mostanában egyébként is ritkán találkozok, hiszen az ország másik végébe költözött,  valószínűleg mindezek után kénytelen lesz elhagyni a kiváló magyarhont, s így ki tudja, mikor fogom egyáltalán újra látni. De megértem: azok után, hogy egy mozdulattal lerombolták azt, amin hosszú éveken keresztül dolgozott, s szívét-lelkét beleadta, én sem tudnék itt maradni.

Mindezek ellenére ő, hithű Monty Python rajongóként továbbra is csak az élet napos oldalát nézi: a vízipipa.eu és az összes hozzá tartozó oldal és webáruház vissza fog térni, és sokkal jobb lesz, mint valaha. Jani, te vagy az utolsó reményünk.

Nem tudok megnyugodni a Starcraft 2 béta óta. Olyan volt, mint belekóstolni Gordon Ramsay legjobb steakjébe, annak tudatában, hogy úgyis csak egy picit ehetsz belőle. Pedig farkaséhes vagyok.

A szobám igazi átjáróház lett, az egész környék a játék csodájára jár. Mindenki jön és csak ámuldozik, még azok is, akikkel életükben egyszer Starcraftoztam egy helyi LAN-partyn. De az igazság az, hogy a multiplayer (a bétában csak ezt lehet tesztelni) még a vak számára is világos volt, hogy hibátlan, felülmúlhatatlan és tökéletes lesz. Ezen a fronton egyszerűen nem kaphatsz rosszat attól a cégtől, akik az idők kezdete óta a világ legjobb RTS játékait csinálják, s akik jelenleg is a világ három legjobb és legnépszerűbb e-sport címeit futtatják. Erről cikket sem kellett volna írni, elég lett volna egy szó: Blizzard.

S habár olyan lassan tellik az idő a megjelenésig, mintha minden egyes óra után visszautaznék 55 percet az időben, mégis olyan furcsa az egész. Csak azért, mert nem tudom elképzelni, mi lesz, ha végül megjön. Úgyértem tényleg megjön. A Starcraft ugyanis egész kultúrát teremtett, egész országok napi életvitelét határozza meg. A World of Warcraft és a Starcraft oda vitte el a játékipart, oda szélesítette egy videojáték lehetőségeit, amire korábban nem volt példa, amiről soha senki nem gondolta volna, hogy egyáltalán el lehet érni.

Felfoghatatlannak tűnik a közelgő pillanat. Ritka, hogy tizenkét (12!) évet kell várnunk az egyik legnagyobb kedvencünk folytatására. De azóta erről álmodok, amióta a Brood War végén a sötét képernyő kiírta, hogy Jim Raynor és Zeratul eltűntek a világűr egy távoli részében...

Bzsp brutális HWSW-Gamekapocs verdát tervezett a Forza Motorsport 3-ban, a kis drágaságot pedig már meg is osztotta velünk. Imádjuk a fan-made cuccokat, csak így tovább! :)

Drakecsaj és Mrs. Wask valóságos mozgalmat indított a Girlkapocsért, ténykedésük első lépéseként pedig már meg is született az "új oldal" kabalaállatkája. Fogadjátok szeretettel Ming Lit, a vietnámi prostituált csirkét!

Emlékeztek még a Gamekapocs-Manre? Nos, hűséges olvasónk, siityu, a Smarter Hungary verseny egyik nyertese nem volt rest, és megalkotta a szuperhős legújabb, 2010-es változatát! Kőőőőkemény.

A Gamekapocs Rádió LIVE-ban szegény GenerationX-et zárjuk ki mindig a bögrés kvízversenyből, pedig Giga a legnagyobb gyűjtő. És titkos kémrobotjainknak köszönhetően erre most már bizonyítékunk is van!

Egyre nagyobb méreteket ölt a harc a sebesség ellen. Lassan már nem sok hely marad, ahol egy autós kiélvezheti az alatta elterülő több száz lóerőt, ahol megtapasztalhatja azt az érzést, amire a mérnökök hosszú évek munkájával képessé tették a több millió forintos gépcsodát.

Most nem fogok belemenni abba, miért van szükség az 50 km/h sebességlimitre akkor, amikor mindenki olyan technika felett csücsül, amiben megtalálható az összes hárombetűs rövidítés, és feleannyi idő alatt tudnak álló helyzetre fékezni, mint a kommunista hulladékok, amik akkor futottak, amikor ezeket a határokat megállapították. Ez majd talán egy másik poszt témája lesz.

Az autópálya röhejes 130-as korlátjára már ki sem térek.

Amiről most szeretnék megemlékezni, az a két úriember, aki 2009-ben úgy gondolta, nem érdekli a pénzbírság (valószínűleg úgyis van nekik elég), nem érdekli a Lada Samara 125-ös (leejtőn, hátszéllel) végsebességéhez igazított limit.

Ráadásul mindkettő BMW-vel. Az elsőt csak Mesternek hívom, a második maga az Isten!

A Mester 243-at hajtott ki az 5-ös BMW volánja mögött, valószínűleg ment volna még feljebb, csak valami balfasz biztos behúzódott a belső sávba az Citroen C3-asával, és feltartotta. 

 

Az Isten pedig megdöntötte A Mester rekordját is, amikor a német mérnöki munka ékkövéből, a 6-os BMW-ből tolta ki a 283 km/h-t. Ő valószínűleg csak kifogyott az útból. Elvégre a kiváló magyar M3-as autópálya azért mégsem egy autobahn, amihez ezeket a gépeket igazították.

Pár napja fix ténnyé vált, ami előtte már hetekig lógott a levegőben, vagyis, hogy visszatér a Forma 1-be a hétszeres világbajnok német pilóta, Michael Schumacher. Mindenki erről beszél, s számomra érthetetlen módon rengeteg a negatív visszhang.

Persze a kislányoknak Raikönnen kell, meg a szexi feka Hamilton, de most tekintsünk el ettől, s nézzünk azok felé, akik valamennyire a sport részét is követik a dolognak, s mondjuk nem tavaly kezdték el nézni először a sorozatot.

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor az általános iskola utolsó évében mászkáltunk felvételzni mindenféle középsuliba, s ezek sokszor magukkal vonzottak mindenféle szóbeli interjúkat is.  Körülbelül olyanokat, mint az állásinterjúk, persze erről akkor még nem sokat tudtam, s igyekeztem mindenre őszintén felelni.

Előkerült a sport kérdésköre. "Ön sportol-e valamit?" illetve "Milyen sportot követ figyelemmel?". A válasz természetesen az volt, hogy rendszeresen nem sportolok semmit (mégis mi vagyok én, őrült, hogy többet mozogjak a kelleténél? -persze ezt akkor nem tettem hozzá), és egyébként meg csak olyan sportokat követek, amiknek valamilyen módon köze van a belsőégésű motorhoz és a benzinhez.

Innen egyenes út vezetett a Forma 1-es témához, s persze előkerült a kedvenc pilóta kérdésköre is. Büszkén vallottam be, hogy én bizony mióta csak nézem (kábé négy éves korom óta), csakis Schumachernek drukkolok. Azonnal láttam a kiábrándult arcokat magam előtt. Schumacher, túl sztenderd válasz, túl egyértelmű. 

Csak éppen nem véletlen. Aki hosszú ideje követi figyelemmel ezt a sportágat, valószínűleg egyetért velem abban, hogy a mai Forma 1 sehol nincs ahhoz képest, amikor Sumi egy évtizeden át harcolt különböző ellenfeleivel szemben, s olyan show-t produkáltak nekünk, amire azóta sem volt példa.

Még visszagondolni is félelmetes, milyen brutális vezetést vonultatott fel ez az ember, ráadásul ő a  Hungaroring legsikeresebbje is, nálunk nyert a legtöbbször és itt zajlott le a világ egyik legizgalmasabb versenye is. Emlékszünk az 1998-as Magyar Nagydíjra, ahol szinte lehetetlen helyzetből, Ross Brawn zseniális háromkiállásos taktikájával végül elvitte a futamot?

Vagy az 1994-es spanyol grand prix-ra, amit majdnem végig ötödik sebességben kellett teljesítenie? Még a boxból is ötösben indult el, s menet közben keresett új kanyaríveket, hogy teljesíteni tudja a pályát megfelelő sebességgel, kihasználva minden korábbi tapasztalatát, amit hasonló körülmények között GT autóversenyeken szerzett -ott az üzemanyag felhasználás csökkentése miatt néha igyekeznek egy adott tempóban, lehetőleg váltás nélkül teljesíteni  a köröket. 

Mindenki más már feladta volna, de ő harcolt és egy kivételével az egész mezőnyt legyőzte, s bejött a második helyre. Majdnem végig ötödikben! Milyen félelmetes ez? S akkor még nem is ejtettünk szót az olyan apró trükkjeiről, mint a mezőnyre ráfékezés, mielőtt elengedi őket a safety car, vagy a brutális teljesítménye bármilyen esős versenyen.

Sokan jönnek azzal is, hogy ilyen idősen már nem kéne belekontárkodnia az F1-be. Hogy semmi esélye nem lesz. Sőt, már lassan ott tartunk, hogy autót sem tud vezetni az "öreg". Jean Todt mondta egyszer, hogy Schumacher olyanokra képes, hogy menet közben beszélgessen a kialakuló időjárásról, de előfordult az is, hogy a verseny közepén kérte, készítsék elő a repülőgépét egy korai indulásra, mert még sok dolga van otthon. Miközben háromszázzal körözget egy verseny közepén, századra ugyanolyan időket autózva.

Próbálj meg körbesétálni a szobádban háromszor úgy, hogy századmásodpercre ugyanannyi idő alatt érj végig, közben pedig gondold át a napi teendőidet. Még ez is nehéz. Jean Todt azt mondta, Schumachernek csak nagyok kevés agykapacitásra volt szüksége ahhoz, hogy konkrétan vezesse az autót, így nagyon sok agykapacitást tudott fordítani arra, hogy megnyerje a versenyt, s ezért volt ő a legjobb. Azt hiszitek, hogy ez azóta változott valamit? Őszintén, szerintem ez sosem tud megváltozni.

A sirámok másik fele azoktól jön, akik csalódottak, hogy nem a Ferrari kormánya mögé ül vissza. Szerintem ennél jobb pedig nem is történhetett volna. Német pilóta versenyezzen német csapatnál, s most már a Mercedes végre saját istállót indít. Ennél már csak az ehetett volna jobb, ha egy BMW-be tér vissza. Ráadásul a legkirályabb versenyeket egyébként sem a Ferrariban produkálta, hanem előtte a Benettonban, Ross Brawn felügyelete alatt.

Nagyon sok gyászos dolog történt az utóbbi pár évben a Forma 1-gyel, ráadásul a következő idényre sem fest(ett) valami fényesen a helyzet. Nem lehet majd tankolni (még kevesebb taktikai lehetőség), az autók tovább lassulnak, a költségvetés tovább csökken, ráadásul a BMW is kivonult (ismét).

Schumachert lehet kedvelni, vagy nem kedvelni. Bár utóbbit nem értem miért, hiszen a versenyen kívül egy iszonyatosan szimpatikus és őszinte emberről beszélünk, aki csak jót tett ennek a világnak és a sportnak egyaránt. A rossz dolgok mellett azért néhány jóságra is számíthatunk jövőre. Visszatér a legendás Lotus, és a Cosworth is újra elkezd motorokat szállítani -összességében pedig az angol csapatok, illetve egyáltalán az angol részvétel csak jól tud jönni az autósportnak.

Ha egy kicsit is érdekel ez a sport és annak jövője, akkor örülnöd kell és két lábbal toporzékolnod azért, hogy a német legenda újra versenybe száll. S imádkoznod kell azért, hogy még mindig ugyanannyira jó legyen, mint amennyire volt. Ha bármi esély van arra, hogy ismét visszahozza azt a kompetíciót, visszarakja azt a show-t az F1-be, ha csak egy kis szikrát tud vinni az egészbe, ami aztán újra lángra lobbanthatja az egykor szebb napokat látott Grand Prix-sorozatot, akkor azzal mindenki csak nyerhet.

Ha esetleg nem a szíved csücske, rendben van. Lehet, hogy annak idején Damon Hill, vagy Hakkinen rajongó voltál, s ezt teljesen megértem. Azok igazi versenyek voltak és igazi izgalmak, amikor valakit szívből lehetett szeretni és egy-egy futam végén ujjongani és örömtáncot lejteni. De azért szeretted meg őket, mert velük szemben állt egy igazán méltó ellenfél. Ők együtt alkották azt, ami miatt minden vasárnap ott ültünk a tévé előtt. Ha viszont utálod Schumachert, és nem kívánod a visszatértét, vagy azt reméled, hogy szar lesz, akkor te is egy szar ember vagy, és nincs közöd se a sporthoz, se az autóversenyzéshez, se a Forma 1-hez.